Ózdi túra előtt állunk

Hétvégi ellenfelünk a 6. helyen álló Ózd csapata lesz szombaton idegenben. Hosszú út vár csapatunkra, így hétvégén, ebben a jó időben, de reméljük sikerülni  fog tartani most már az utolsó fordulókra a legjobb formánkat.

Ellenfelünk 9 mérkőzést játszott eddig az ősz folyamán, ebből 4 győzelemmel, 2 döntetlennel és három vereséggel gyűjtöttek össze 10 pontot. Egy meglepetés 22-26-os győzelemmel nyitották a szezont Nyíregyházán, illetve hazai pályán nyertek a Törökszentmiklós, Pick U20 és a Balassagyarmat ellen. Döntetlent játszottak az Algyővel és a Székács csapatával. 

Bízunk benne, hogy csapatunk a múlt heti Kecskemét elleni győzelem után, az ózdi akadályt is sikeresen fogja venni.

Arról beszélgettünk Oláh Gábor és Sebestyén Csaba játékosainkkal, hogy sikerül-e az utolsó két fordulóba tovább vinni a lendületet és győzelmekkel zárni az őszt?

- Mindenképpen nyerni szeretnénk, hiszen kellenek a pontok, mivel a tavaszi sorsulásunk nem az igazi, több erősebb csapathoz is mi fogunk utazni. Hétvégén is győzedelmeskedni szeretnénk, mivel az idegenbeli győzelmek mindig felértékelődnek. -  nyilatkozta Oláh Gábor, átlövőnk.

 

- Természetesen az utolsó két mérkőzésen sincs más célunk, mint a győzelem megszerzése, hiszen ezért dolgozunk nap, mint nap. Az ózdi túráról azt gondolom, hogy nem lesz egyszerű, idegenben sehol sem könnyű nyerni, de ha bizonyos hibáinkon át tudunk lépni, akkor győzelemmel térünk haza. - nyilatkozta Sebestyén Csaba, irányítónk.

 

Jó utat és sok sikert kívánunk csapatunknak!
Hajrá Békés!