Diákolimpia: A SZKIRG V. helyezett

Hétvégén került megrendezésre Debrecenben az V-VI. korcsoportos Országos Diákolimpia Döntőre. A Békés-Drén KC is érdekelt volt a versenynapokon, mivel a Szegedi Kis István Református Gimnáziumba jár játékosainak nagy része. Illetve edző, testnevelőként Cifra Tibor vezetésével utazott el a csapat. 

A sorsolás nem kedvezett a csapatnak, ugyanis az erősebbik csoportba kerültek a Balatonboglárral, Veszprémmel és a Nyíregyházával. A Nyíregyháza ellen kezdte a napot a csapat, egy eléggé kiélezett mérkőzés sikerült játszani ellenük 16-17-es győzelemmel zárva. Ezután a mondhatni a mindent eldöntő Veszprém elleni mérkőzés következett, ugyanis ez meghatározta, hogy esetleg bekerülnek a srácok a legjobb négybe. Egy fej-fej mellett küzdő mérkőzést láthattak a nézők, ahol sajnos a külső befolyásoló tényezők nem voltak segítségére a csapatnak, így végül egy góllal alulmaradtak a srácok. A Boglár ellen Cifra Tibor, inkább pihentette már játékosait, nehéz volt felrázni az előző mérkőzésből a játékosait, így nagy arányú győzelemmel nyertek a NEKA játékosaiból álló boglári csapat. 
A keresztjátékban a Szeged Eötvös suli ellen nagyarányú győzelmet aratva végül az V. helyért játszhattunk, még hozzá a csoport játékból már ismert Nyíregyháza ellen. Remek játékkal, volt már, hogy 9 góllal vezetve sikerült elérni az V. helyezést csapatunknak. 

 - Nehéz sorsolást kaptunk, fogalmazhatunk így, a NEKA kiemelkedett a csoportunkból, ezzel tisztában voltunk. Sajnos a Veszprém ellen nem tudtunk pontot szerezni, pedig megérdemelték volna a srácok egy ilyen küzdelem után. Csak is gratulálni tudok a srácoknak, minden játékosomnak meghatározó szerepe volt a hétvége alatt. Volt aki csak 20-30 percet játszott a diákolimpián, de akkor olyan teljesítményt nyújtottak, amik nagyban hozzájárultak a sikerhez. Ha megnézzük csak dunántúli csapatok végeztek előttünk, ami annyit jelent, hogy Kelet-Magyarországot megnyertük. Ez remek eredmény, mivel neves NBI-es csapatok utánpótlás játékosaiból álló csapatokat szorítottunk magunk mögé. Büszke vagyok a csapatra, emelt fővel, győztesként jöttünk el. Különösen pozitív, hogy az edzők, testnevelők elismeréssel szóltak a rendezvényen a csapatról. Mindent megtettünk, nekünk nincsen korosztályos válogatott játékosunk, mint voltak csapatok, ahol 5-6 játékos is. Szívvel és lélekkel kijátszották a srácok amit tudtak, erre figyeltek fel más csapatok. Emellett az sem mindegy, hogy 1998 után születettek diákolimpiája volt. A mi csapatunkban kettő 99-es születésű játékos volt, a többiek 2000-2003-asok. -  nyilatkozta Cifra Tibor, edző, testnevelő.

Csapat tagjai: Baranyai Máté, Borbély István, Csige Norbert, Dénes Ádám, Gál András, Gyepes Norbert, Kiss Róbert Ferenc, Kohlrusz Levente, Kovács Levente, Pál Szabolcs, Pankotai Bence, Szabó Ádám,Takács Szabolcs, Vass Erik

Végeredmény:
1. BalatonfüredLóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakgimnázium
2. Balatonboglár - Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
3. Veszprém - Vetési Albert Gimnázium
4. Vác - Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma
5. Békés - Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
6. Nyíregyháza - Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
7. Balmazújváros - Berettyóújfalui SZC Veres Péter Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Batthyány Utcai Telephelye
8. Szeged - Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola

Gratulálunk a csapatnak!