U14 I. és III. osztály hétvégi szereplése

A Békés-Drén KC csapata U14 I. és III. osztálybeli bajnokságban is indult, az elmúlt hétvégén mindkét csapatunkra forduló várt.

Az I. osztályban szereplő csapat Szegedre utazott, ők már a Keleti-Felsőházban versenyeznek a régió körből kikerülve. A Gyöngyös ellen délben léptek pályára először a fiúk. Az első pár percben fej-fej mellett küzdött a két csapat, azonban a 8. perctől több hiba is becsúszott, amit egyből kihasználtak a hevesiek és perceken belül 5-11 volt a mérkőzés állása. A félidő további részében sem sikerült felzárkózni, így 8-14-es eredmény mellett mentek szünetre a csapatok. Amásodik játékrészbe jól jött vissza csapatunk és elkezdte ledolgozni a 6 gólos hátrányt. A 10 percben már 14-17-et mutatott az eredményjelző. Azonban nem sikerült közelebb kerülni a mérkőzés végére a Gyöngyösiekhez, így végül19-22-re nyert a Gyöngyös csapata. 
A másik mérkőzés a Szent IStván SE, óbudai csapat ellen volt. Remekül kezdtük a mérkőzést, rendre az 1-2 gólos vezetés a srácoknál volt. A félidőre sikerült 8-12-es előnyre szert tenni, a folytatásba is jól jöttek vissza a srácok, azonban az utolsó 10 percben elkezdte ledolgozni hátrányát az Óbuda, míg végül  véghajrába 15-18-as eredménnyel mentek bele, amit utána az Óbuda uralt és meg is fordította a mérkőzést, így végül 19-18-ra nyert a Szent IStván SE.

- Nagy küzdelem és kicsit sok technikai hiba jellemezte mindkét mérkőzést. Kicsi hiányzik a sikerhez lehet hogy az én higgadtságom, vagy a srácok akarata! Hajra BFKC! - nyilatkozta Jámbor-Kardos Viktor, edző.

A III. osztályban szereplő csapatunk Szarvason lépett pályára. Két mérkőzés várt a srácokra, a Békéscsaba BDSK csapata ellen kezdték a napot a srácok, mondhatni az első percektől fogva békési uralom volt a pályán, amit az első félidei 19-2-es eredmény is tükröz. A folytatásban hasonlóan alakult a mérkőzés, így végül 35-7-re nyertek. A második mérkőzés első félideje kicsit nyögvenyelősebben indult, de egy 9-14-es félidei eredmény után végül kijött igazán a két csapat közötti különbség. Végül 20-7-re nyertek a srácok, ezzel a győzelemmel a Badó László régió A csoportját megnyerték, így a Badó László régiójának Felsőházába játszanak majd tovább a srácok.

- Véget ért az alapszakasz a csoportunkban, az eddigi mérkőzések a csoportban mondhatni nem voltak túl erősek, de most már úgy gondolom a régió felsőházában lesznek komolyabb mérkőzéseink is. Két hét múlva kezdjük majd, addig is dolgozunk tovább napról-napra. - nyilatkozta Gazsó György, edző.