UP: kettős győzelem a Debrecenben

Pénteken ifjúsági és serdülő csapatunk Debrecenben lépett pályára. Remekül zárult a nap, ugyanis mindkét csapatunk elhozta a két pontot.

Serdülőink kezdték a napot, az első 5 percben felváltva estek a gólok, majd a folytatásban a 12. percben már 4-8-as békési vezetést mutatott az eredményjelző. Ekkor a debereceni edző időt is kért, megszakítva a békési a lendületet. De sikerült a félidő végéig megtartani a 4 gólos előnyt. A második játékrészt új lendülettel kezdte csapatunk és perceken belül már duplázódott is a békési előny. Végül sikerült egy nagyarányú 20-36-os győzelemmel bezsebelni az újabb két pontot.

DEAC Nk Kft. - Békés-Drén KC 20 - 36 (11-16)

Békés: Kádas B. 6, Csige N. 5, Ásós M. 11, Oláh Gy. 3, Kovács L. 3, Borbély I., Kovács G., Szabó Á.3, Gyepes N. 1, Ádám G., György O., Kiss A. 1, Kovács D. 1, Varga I. 2, Kovács K.
DEAC legjobb dobói: Kozma B. 5, Szilágyi K. 5.
Kiállítások: 6 perc+kizárás, ill. 6 perc. Hétméteresek: 7/4, ill. 3/3.

Nagyon jól játszott mindenki, aki pályára lépett. Örülök, hogy idegenben is ilyen nagy arányú győzelmet arattunk. Az a fontos, hogy mindenki lépett egyet előre megint a saját fejlődésének, céljainak útján! Gratulálok minden srácnak! Hajrá BFKC! - nyilatkozta Jámbor-Kardos Viktor, edző.

Ifjúsági csapatunk is góllal kezdte a mérkőzést és a 6. percben már 1-4-re vezettek a srácok. A félidő közepén visszatalált a mérkőzésbe a DEAC és kihasználva a békési hibákat egyenlítetett is, sőt a 18. percben 8-7-re átvette a vezetést. Kádas László időkérése után sikerült 4 gólos előnnyel menni a félidei szünetre. A második félidő 8. percéig békési gólcsend állt be, de végül Kovács Levente góljával tört meg. Mindkét oldalon óriásit küzdöttek a srácok, a végjátékba 17-19-es állással mentünk belée, amiből végül remek eredménnyel 17-24-re sikerült békési győzelmet aratni.

DEAC Nk Kft. - Békés-Drén KC 17 - 24 (10-14)

Békés: Pankotai B., Takács Sz., Gál A. 2, Kiss R. 2, Démes Á. 2, Baranyai M., Pál Sz. 2, Kohlrusz L. 2, Vass E., Kádas B., Csige N. 2, Ásós M. 5,  Kovács L. 7.
DEAC legjobb dobói: Vécsei V. 5, Borsi Á. 5.
Kiállítások: 6 perc, ill. 8 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 3/3.

Kapusaink kiváló teljesítményt nyújtottak, a védekezésünk is szilárd volt , így 17 gólon tudtuk tartani a hazai pályán keményen küzdő Debrecent.A végeredmény nem tükrözi a küzdelmet, hisz csak a végjátékban tudtuk megtörni ellenfelünket. Értékes két pontot gyűjtöttünk be idegenből. Hajrá BÉKÉS. -  nyilatkozta Kádas László, edző.

Gratulálunk a csapatoknak!