Serdülő győzelem, ifi vereség Balmazújvárosban

Vasárnap utánpótlás csapatainkra is mérkőzés várt, még hozzá Balmazújvárosban lépett pályára ifi és serdülő csapatunk.

Hazai góllal indult a találkozó, amire egyből jött is a békési válasz., ezt követően egy kiegyenlített küzdelmet láthattunk a pályán a  20. percben 11-10 volt az állás, amikor Gál két perces kiállítást kapott. Ebből az ember hátrányból rosszul jöttek ki a srácok ugyanis a 23. percben már14-10-et mutatott az eredményjelző. A félidőig nem sikerült igazán rendezni a sorokat, így 20-14-es eredmény mellett mentek pihenőre a csapatok. A második játékrészbe jól mentek bele a srácok, viszont 4 gólnál nem sikerült közelebb kerülni a hazai csapathoz, sőt a félidő közepére már 30-23-ra vezettek a vendéglátók. A végjátékba hiába a 0-5-ös széria, ez már csak az eredmény közmetikázásra volt elég.

Balmazújváros - Békés-Drén KC 35 - 30 (20-14)

Békés: Pankotai B., Takács Sz., Gál A. 5, Kohlrusz L. 5, Dénes Á. 7, Baranyai M., Kiss R. 6, Pál Sz. 1, Kádas B., Kovács L. 5, Ásós M., Csige N. 1.
Balmaz legjobb dobói: Kaposi G. 9, Dobi B. 8.
Kiállítások: 16 perc+2 kizárás, ill. 8 perc. Hétméteresek: 6/6, ill. 1/0.

- A játékunkból sajnos hiányzott az alázat, a kuzdelem. Ilyen hozzáállással nem lehet mérkozést nyerni. -  nyilatkozta Kádas László, a mérkőzés után.

Serdülő csapatunk, mintha bent maradt volna a mérkőzés elején az öltözőben, ugyanis az 5. percben már 5-1 volt a hazaiaknak. A folytatásban sikerült rendezni a sorokat és perceken belül már 5-6-ra fordították a srácok az eredményt. A folytatásban kiegyenlítődött küzdelmet láthattak a mérkőzésre kilátogatók. Majd a félidő hajrájában sikerült 10-14-re javítani az eredményt. A második játékrészbe remekül jöttünk vissza és máris 10-17-et mutatott az eredményjelző. Igazán a itt már sok esélye nem volt a hazaiaknak, szépen növelte előnyét csapatunk és nert 16-27-re. Amivel tovább biztosították helyüket a keleti tabella második fokán.

Balmazújváros - Békés-Drén KC 16 - 27 (10-14)

Békés: Kádas B. 3, Kovács L. 3, Ásós M. 5, Csige N. 6, Borbély I., Varga I., Baji G. 2, Szabó Á. 2, Kovács D., Ádám G. 3, György O. 1, Olág Gy., Gyepes N. 2, Minya M., Kovács K.
Balmaz legjobb dobói: Szilágyi J. 5.
Kiállítások: 4 perc, ill. 10 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. 7/5.

- Nagyon fontos volt ez a győzelem is. Mindenki pozitív gondolatokkal és kiemelkedő teljesítménnyel jöhetett le a pályáról. Léptünk újra egyet előre. A védekezés egységessége a második félidőben kiemelkedő volt. -  nyilatkozta Jámbor-Kardos Viktor, edző.

A következő mérkőzés április 14.-én lesz a Dabas ellen majd, a Békés Városi Sportcsarnokban.
Hajrá Békés!