Köszöntjük Morva Zolit Békésen

Sorra jönnek ki az átigazolási hírek, az első érkező játékost ma bemutatjuk mi is, aki nem más, mint Morva Zoltán. Zoli az előző szezonban még az NBI-es Orosháza csapatát erősítette, de sikerült megállapodást kötnie Polgár Zoltánnal, így jövőre már a békési mezt húzza majd magára hétről hétre, az irányító. Nem ismeretlen közegbe érkezik leendő játékosunk, ugyanis serdülő korában egy évet játszott már békési színekben.

Szerződéskötés után beszélgettünk egy kicsit Zolival arról, hogy minek köszönhető, hogy ezt a döntést hozta meg.

- Minek köszönhető, hogy a Békési FKC mellett döntöttél?
- Polgár Zolival és Papp Bálinttal már évek óta beszélgettünk róla, hogy szeretnénk közösen dolgozni, és mivel a szerződésem lejárt Orosházán, ezért semmilyen akadálya nem volt, hogy csatlakozzak a számomra nagyon szimpatikus Békési csapathoz. Több játékost is ismerek a mostani keretből, és az ő pozitív véleményük is megerősített abban, hogy kiváló helyre kerülök, ahol a megfelelő játékidő is biztosítva lesz számomra.

- Règen serdülői korodban játszottál ugye Békésen, milyen lesz ujra felhúzni a "kék-fehér" mezt?
Anno még serdülő koromban játszottam 1 évet Békésen, de jött egy Dunaújvárosi lehetőség, melyet hiba lett volna nem elfogadni. Szerettem itt játszani, megkedveltem a várost, a szurkolókat, és nagyon pozitív élményekkel távoztam. A békési csapat mindig is közel állt hozzám, folyamatosan követtem a csapat eredményeit, és nagyon boldog és izgatott vagyok, hogy újra csatlakozhatok a kerethez.

- Milyen elvárásaid vannak magaddal, illetve a csapattal szemben a következő bajnokságban?
- Úgy gondolom, hogy egy stabil csapat benyomását fogjuk kelteni a következő szezonban is. Mindenképp az első 3 helyet célozzuk meg, bár idén nagyon magasra tették a lécet a srácok, de szeretném, ha jövőre is ilyen sikeresen szerepelnénk. Magamtól azt várom, hogy 10 év NB1-es rutinommal mind támadásban, mind védekezésben meghatározó játékosa legyek a csapatnak, és jó játékommal segítsem a békési csapatot a minél fényesebb érem megszerzéséhez.

- Jó pihenést kívánunk a nyárra és sok sikert a továbbiakban.