Két ezüstérem a Mátra kupáról

U12-es és U14-es csapatunk idén is részt vett a Mátra kupán, Gyöngyösön. Éevek óta hagyománnyá vált, hogy utánpótlás csapatainkat nevezik a  tornára. Remekül szerepeltek a hétvégén csapataink, mivel az ezüstérmet hozta el mindkét korosztályos csapatunk.

U12-es csapatunk pénteken a Mezőkövesd és a Debrecen csapata ellen lépett pályára. mondhatni mindkét meccsen nagyarányú győzelmet aratva. Szombaton még egy csoport mérkőzés várt a srácokra, még hozzá a Gyömrő ellen sikerült egy 10-29-es győzelemmel zárni a csoport mérkőzéseket. A keresztjátékban a hazai pályán szereplő Gyöngyös ellen kellett megküzdenie csapatunknak. Nehezebb kezdés után végül sikerült 13-18-ra felülkerekedni a vendéglátó csapaton. Így másnap már csak a döntő volt hátra, ahol nagy csatában, de végül egy nagyon szoros meccsen 1 gólos vereséggel, az ezüstérmet hozták el a srácok.

Csapat tagjai: Balog M., Csollár Á., Gyebnár D., Hamza S., Kádas V., Kmetykó M., Kreisz G., Nové Zs., Papp L., Ramotai P., Ruzsányi K., Szabó Á., Szabó P., Vidovenyecz B.

- Évről évre rangos tornán vehetünk részt a Mátrában. Minden évben a nyári felkészülésünket ellenőrízzük, és ahogy eddig is, most is elmondható, hogy jól dolgoztunk a nyáron, mert amiket gyakoroltunk és tanultunk szépen vissza jöttek a mérkőzésen. Azonban vannak hibák is, melyek láthatók, és a továbbiakban dolgozunk rajta, hogy kijavítsuk. Hajtós, küzdős mérkőzéseket játszottunk egészen a döntőig jottunk, ahol nem bírtunk ellenfelünkkel. Gratulálok mindenkinek, külön kiemelném kapusomat, hiszen a tornán a korosztály legjobb kapusává választották. Dolgozunk tovább. Hajrá Békés! -  nyilatkozta Tar Bence, az U12-esek edzője.

Az U14-es csapat is remekül kezdte a kupát, pénteken nekik csak egy meccsük volt, a Debrecen ellen, amit nagyarányú győzelemmel zártak 14-31-es eredménnyel. Szombaton az Eger és a Salgótarján ellen léptek pályára, mindkét mérkőzésen 25 lőtt góllal sikerült egy kilenc és egy hatgólos győzelmet aratniuk. Így vasárnap a helyezésért játszottak a srácok. A három csoport első helyezettje mérte össze tudását. A Gyöngyöst, mint hazai csapatot 10-16-ra legyőzték a srácok, azonban a Kecskemét elleni mérkőzés egy nagyon harcos, végig szoros mérkőzés volt, amin végül egy góllal alulmaradtak a srácok. így mivel a Kecskemét legyőzte a hazai csapatot is, így U14-es csapatunk is ezüstérmet szerzett.

Csapat tagjai: Beinschródt E., Braun J., Gazsó P., Illik P., Kádas N., Kendrella Á., Kovács V., Markóczy M., Nagy Z., Nagy-Gáspár L., Petrus L., Ruzsányi B., Sajben S., Szabó P., Vidovenyecz M., Vigh G.

 - A nyári felkészülést minden korosztálynál egy komoly méréssel szerettük volna befejezni. Erre nagyszerű lehetőséget találtunk az évek óta Gyöngyösön megrendezésre kerülő "MÁTRA" kupán. Célunk az volt, hogy tükröt tartsunk magunk elé, hol is tartunk a nyári felkészülés végén. Az U-12, és az U-14 korosztályok az ország elitjében is szépen megállták a helyüket. Tar Bence tanár úr tanítványai a legkisebbek között "őszinte kézilabdát" játszva nem csak eredményes de a közönség szórakoztató is volt. Gazsó György edző kollégám az U-14 -korosztályban több éven keresztül magas szintű munkát végzett a gyermekekkel , építgette a csapatot. Egy nagyszerű közösséget vehettem át tőle , minden bizonnyal sokat fogunk még hallani róluk. - nyilatkozta Kádas László, szakmai igazgató, az U14-es csapat edzője.

Gratulálunk csapatainknak!