Érkező játékos: Ferenczi Botond

Javában folynak az átaigazolások, szerződés hosszabbítások a csapatoknál.

Érkező játékosunkkal beszélgettünk, Ferenczi Botonddal, aki a 2018/2019-es bajnokságban még az NBI/b-s keleti bajnok Orosháza csapatát erősítette.

- Gratulálok az Orosházával elért eredményedhez a 2018/2019-es bajnokságban. Hogyan értékeled az eltelt bajnokságot?
- Köszönöm, azt hiszem, hogy úgy alakult a bajnokság, ahogyan azt a stáb és a csapat is eltervezte és szerette volna a szezon elején. Szerencsére nem tizedelték sérülések sem a csapatot, illetve kisebb kiugrásoktól eltekintve a csapat végig egyenletes, jó teljesítményt nyújtott, így már pár fordulóval a vége előtt sikerült megnyerni a bajnokságot.
- Ellenfélként már pályára léptél a békési csarnokban, minek köszönhető, hogy békési színekben láthatunk a következő bajnokságban a pályán?
- A békési csapat mint ellenfél is egy őszinte, harcos és szimpatikus csapat képét keltette bennem, ezek pedig teljesen egyeznek az én kézilabda szemléletemmel. Időközben sajnos az orosházi csapat háttere instabillá vált, a békési gárda pedig egy szimpatikus, korrekt ajánlattal keresett meg és mivel ismerőseim, barátaim is játszanak békésen, akik csupa pozitív dolgot mondtak a csapatról, így szívesen mondtam igent az új kihívásra.
- Mikor kezdtél el kézilabdázni? Kicsit a kézilabdás állomásaidat bemutatnád nekünk?
 - A kézilabdával 10 éves koromban ismerkedtem meg szülőfalumban Gyergyóditróban, mint serdülő játékos átkerültem Székelyudvarhely csapatához, őket tekintem nevelőegyesületemnek. Utánna 18 évesen leigazolt a Pick Szeged. Ott voltam egy évet, aztán kölcsönben egyet Tatabányán, egyet Székelyudvarhelyen. Ezek után haza igazoltam Udvarhelyre, 6 évet töltöttem itt, onnan következett három év Orosházán.
- A kézilabdázás mellett foglalkozol még valamivel? Mivel töltöd az idődet, Munka vagy esetleg valamilyen hobbi?
- Az utóbbi években igyekszem a kézilabda mellett a civil életem alapjait is lerakni. Idén már munkát is vállaltam a kézi mellett, amit jövőre is folytatok. Hobbim a számítógépes játékok voltak fiatalabb koromban, mára azonban mondhatni már kiöregedtem ebből, amikor otthon vagyok Székelyföldön amikor csak tehetem, kint vagyok bringával a dombokon, hegyeken.
- Milyen tervekkel, elhatározásokkal érkezel Békésre?
- Amennyire tudom egy fiatal a csapat tagja leszek, így mindenképp szeretném a tapasztalatom és rutinom a csapat javára fordítani. Bár nem ismerem a teljes keretet jövőre, szeretném ha minél előrébb, lehetőleg 1-3-ban végeznénk, ebben pedig meghatározó szerepet akarok játszani.
- Köszönjük, hogy időt szántál ránk. Jó pihenést kívánunk a nyárra, illetve sok sikert majd a továbbiakban.