Borbély Pisti kapusunk, diákigazgató lett

Játékosaink közül többen is a sport mellett kiveszik a részüket a közösségi életből Békésen. Borbély István, fiatal kapusunk még a Refiben tanul a sport mellett, jövőre fog majd érettségizni.

A Szegedi Kis István Református Gimnáziumban hagyomány, hogy szeptember végén sorra kerül a diákigazgató megválasztására. Az egy hetes vidám rendezvénysorozat keretében bemutatkoznak a jelöltek, az osztályok különböző programokkal kampányolnak saját jelöltjük mellett. A választásra csütörtökön került sor: minden tanár és a gimnázium épületében tanuló osztály rendelkezik szavazati joggal. Játákosunk, Borbély István is indult az osztálya segítségével ezen a választáson. A kemény küzdelemből Pisti, a 12.B jelötlje került ki győztesként. 

Gratulálunk!