U13: az egyik Szegedet megvertük, a másiktól kikaptunk

U13-as csapatunk vasárnap Szegeden lépett pályára a Pick Szeged I és II-es csapata ellen.

A Szeged I-es csapata ellen kezdték a napot a srácok, kicsit bátortalanul, megilletődötten játszottak a srácok, amit a félidei 10-5-ös eredmény is mutat. A második félidőben sikerült kicsit összeszedettebben játszaniuk a sárcoknak, de még így se jött ki a tudásuk szerinti játék, így 22-15-re kikaptak.
A Szeged II-es csapata ellen megtalálták a lendületet a srácok és már az első játék rész végére 10-14-re vezettek. A folytatásban sikerült még növelni a békési előnyt, így végül 21-27-es győzelmet arattak.

- Mindkét meccsünk a Pick Szeged I-II-es csapata ellen játszottunk. Sajnos az első mérkőzésen jóval a tudásunk alatt játszottunk, bátortalanul, megérdemelten nyert az ellenfél, a második mérkőzésen egy fokkal jobban, de még mindig messze magunktól tudtunk győzelmet szerezni. A két kapus teljesítményét szeretném kiemelni. - nyilatkozta Tar Bence, edző.