U11-es csapatunk az utolsó forduló előtt

U11-es csapatunk remekül vette az akadályokat eddig a gyerekbajnokságban Vida János edzővel. Ebben a korosztályban összesített tabellás versenyzetetés már nincsen, csak a meccsel végeredménye van feltűntetve. December 8.-án játszák idén az utolsó fordulót a srácok, még hozzá szegeden lépnek majd pályára, ahol a Szeged és Kiskunfélegyháza csapatával mérkőzik meg majd.

Vida János edzővel beszélgettünk kicsit a csapat fejlődéséről:

- Hogy értékeled az eltelt időszakot? Hogyan szerepelt a csapat?
- Mozgalmas hétvégéken vagyunk túl az u11-es fiúkkal. Az utóbbi két hét alatt négy mérkőzés várt ránk, szerencsére ügyesen vettük az akadályokat. 

- Nyár óta milyen fejlődésen ment keresztül a csapat?
- Igazán jó meccseket játszottunk a békéscsabai és a kecskeméti csapattal. Egyre ügyesebben játszunk csapatként, és kiemelném a kapusok teljesítményét is. Az Algyő ellen egy kissé szenvedve, a Deszkl csapata ellen pedig nagy fölénnyel győzedelmekedtünk.

- Mi várható az utolsó fordulóban a hétvégén?
- Vasárnap még két kemény mérkőzés vár ránk, szeretnénk hasonló jó élményekkel zárni az őszi szezont.