Remek hangulatban folyik a Kézitábor

Elérkezett a június 22., amit nagy örömmel vártunk a Békési FKC életében az eltelt időszak után. Végre labda pattogott a sportcsarnokban, igaz nem csapataink kezében, hanem a Kézitábor keretein belül.

Hétfő óta megtelt újra a Békés Városi Sportcsarnok gyermek hanggal, labdapattogással és nevetéssel. Nagyon jó hangulat fogadott minket a VIII. Kézitáborban. A gyerekeknek is egy remek lehetőség, hogy engedélyezték a táborokat, ahol napi három edzéssel és egyév foglalkozásokkal igyekeznek a srácok mozgásigényét kielégíteni kollégáink. 

- Nagy örömömre szolgál, hogy a kialakult helyzet mellett idén is megtudtuk rendezni nagy létszámmal a napközis táborunkat. Napi három labdás edzés, játékos feladatokkal igyekszünk kielégíteni a gyerekek mozgásigényét, most a legnagyobb probléma a labda hiánya, ezért minden feladat labdával történik. Mindezek mellett pihenés képpen kézművesfoglalkozásokon vesznek részt a gyerekek. - nyilatkozta Tar Bence.

Péntekig tart majd a tábor, a zárónapokon délután a szülőkkel közös foglalkozásokkal szoktuk zárni az eseményt. Összefoglalóval és képekkel fogunk beszámolni pénteken a Kézitáborról hétvégén.